Peter
Weiler első regénye kiváló és lebilincselő krimi, hatásosan
nyakon öntve nem kevés misztikával és okkultizmussal. Szerzőjében
a hazai zsáner nyugati színvonalú szerzőjét üdvözölhetjük, aki
felkészülten birkózik meg a műfaj kihívásaival. A Márai-véletlen
mindenkinek kötelező olvasmány, aki csak egy kicsit is szereti
a krimit vagy a thrillert, ebben a regényben ugyanis minden
megtalálható, ami emlékezetessé tesz egy ilyen alkotást.
Általában
nem sokat foglalkozom a könyvek borítójával, amikor a könyvesboltokban
először veszem a kezembe és kíváncsian forgatom, lapozgatom
őket. Peter Weiler regényének fedőlapját azonban már a kirakatban
kiszúrtam. Azok az apró, stilizált vércseppek annak a régi,
stílusos gépkocsinak a kerekén ugyanis egyszerre nyugtalanítottak
és indították be fantáziámat. Akkor - még a fülszöveget nem
olvasva - Stephen King autós rémtörténeteire asszociáltam, a
hátsó borítón látható baljós kép (egy földön fekvő és egy mellette
álló alak felülnézetből az utcalámpa homályos fényében) pedig
a Zodiákus című film egyik plakátját juttatta eszembe.
Aztán ott volt a még a szokatlanul titokzatos cím, A Márai-véletlen,
ami szintén nem sok fogódzót adott azzal kapcsolatban, tulajdonképpen
mire is számíthatok. Egyszóval a kíváncsiságom csak tovább fokozódott.
A
Márai-véletlen tehát minden szempontból meglepetés volt,
egyáltalán nem okozott csalódást, pedig sem sorozatgyilkos,
sem életre kelt és megvadult autó nem szedi benne áldozatait.
Viszont - ahogy azt a cím is jelzi - Márai Sándor nem véletlenül
került ebbe a bűnügyi regénybe, még akkor is, ha első pillantásra
némiképp talán meghökkentőnek tűnik az író szerepeltetése egy
krimiben. Weiler azonban szinte észrevétlenül és meglepően könnyedén
építi bele a fikcióba Márai valóságos alakját, és elragadó módon
festi meg az emigráns író öregkorának magányát, utolsó érzelmi
fellángolását, és sajátos magyarázatot ad annak 88 éves korában
elkövetett öngyilkosságának okaira is. Kifejezetten élveztem
ezeket a "Márai-fejezeteket", amelyek ironikusan és
üdítően, mindenféle erőlködéstől mentesen játszanak el a fikció
és valóság határainak egybemosásával.
Weiler
regénye a nyár egyik legjobb krimije, magasan kiemelkedik hasonló
műfajú társai közül. Szórakoztató és lendületes, olyannyira,
hogy szinte lehetetlen letenni, amíg a végére nem értünk, a
csavaros sztori egyre kérlelhetetlenebbül száguld a torokszorító
végkifejlet felé, miközben a szerző folyamatosan szinten tartja
és adagolja az olvasóknak a feszültségpirulákat. A történetet
egy régi autóval, egy 1960-as kék Pontiac Catalina megvásárlásával
kezdődik, amelyhez Pamela Taylor, a fiatal biológus jut hozzá
egy aukció során. Az autó azonban - amelyet egykori gazdája
korábban egy föld alatti garázsban okkal temetett el -szörnyű
titkot rejt: egy cserbenhagyásos, halálos kimenetelű gázolásét.
Pamela megtalálja az autóban elrejtett üzenetet és a törött
szemüveget, majd úgy dönt, pasijával, Paullal együtt indulnak
felderíteni a Pontiac és gazdájának sötét múltját. De nehogy
azt higgyük, hogy ezen autó körül forog A Márai-véletlen, a
központi szereplők ugyanis nem is élő emberek, hanem két szobor,
amelyek ugyanazt az alakot ábrázolják: egy indiánt, kezében
a lándzsával, amint éppen ugrat a lovával.
Ezek
a titokzatos szobrok, amelyeket lehetetlen szabad szemmel megkülönbözetni,
egyfajta mágikus őserővel rendelkeznek, képesek arra, hogy egyesek
életét örökre tönkretegyék, másokat pedig életre szóló szerencsével
ajándékoznak meg. Ezek megszerzése körül forog a regény cselekménye,
ám a kapcsolat kettős, nemcsak az alkotásokat megkaparintani
vágyók befolyásolják a szobrok sorsát, hanem ezek a műtárgyak
is erőteljesen hatnak a velük kapcsolatba kerülők életére. Weiler
tehát a krimi mellett egy lebilincselő misztikus thrillert is
írt, amely a véletlen, a szerencse és a sors létezését és lehetőségeit
vizsgálja, amelyben nagy szerepet kap egy titokzatos szekta
is, melynek tagjai szintén a szobrok megszállottjai. A cselekmény
két idősíkban és több szálon fut, ezek a szálak pedig bravúros
módon keresztezik egymást, és hálózzák be a cselekményt, nemzedékeket
és egymástól távoli szereplőket kapcsolva össze téren és időn
át.
Weiler
hatásosan rajzolja meg a san diegói és philadelphiai helyszíneket,
és magabiztosan mozgatja a szereplőket, és a krimi dramaturgiájának
megfelelő ritmusban rakosgatja helyükre a kirakós darabjait,
hogy idővel egyre többet érthessünk meg a szövevényes ügy részleteiből,
és végül kitaláljunk az útvesztőből. A feszültség egy pillanatra
sem lankad, van itt emberrablás, magánnyomozás és a műkereskedők
világában zajló, műkincsek utáni hajsza egyaránt.
De a szerző attól sem retten meg, hogy sötétebb tónusú motívumokhoz
nyúljon, A Márai-véletlenben találunk kifejezetten horrorisztikus
elemeket is, a philadelphiai Mütter Múzeum helyszínként való
többszöri szerepeltetése egyenesen hátborzongató, a megdöbbentő
orvosi múzeumban ugyanis olyan bizarr eseteket mutatnak be látványosságként,
amelyek valamiért különlegesek, a regény csúcspontja is itt
játszódik, a több száz formalinban lebegő emberi testrészt között,
ahol többek között a Warrington-sziámiikrek csontváza is ki
van állítva.
Peter Weiler azonban ezeket a hátborzongató és helyenként nyomasztó
tónusokat sikeresen ellenpontozza humorával és iróniájával,
amelyek nem egyszer már-már sajátos morbid groteszkbe csapnak
át, ilyen jelenet például az idős Márai revolvervásárlása és
az ezzel szerzett 15 napos haladék, vagy a félkarú emberrabló
szerepeltetésére, aki mintha csak a Twin Peaksből került volna
ide, vagy akár a Beach Boys dalszöveg felbukkanása is, nem beszélve
a tetoválásról, amiről azonban további részleteket nincs szándékomban
elárulni…
Bajtai
András