Véletlenek
márpedig vannak
Interjú Peter Weilerrel
www.kulturpart.hu
Napokban
jelent meg Peter Weiler A Márai-véletlen című kultúr-krimije,
mely olyan fordulatokat ígér, mint A Da Vinci-kód. A regény némi
rokonságot mutat Agatha Christie könyveivel, de fontos szerep
jut a történetben Márai Sándornak is. Peter Weiler a Líra Zrt.
igazgatója, "szerelemgyereke" a Habostorta portál. Számos
dologról beszélgethettünk volna..., terjesztési stratégiáról,
csajozásról, de mi mégis inkább irodalommal kapcsolatos kérdéseket
tettünk fel neki.
Nem
sokkal Márai halála után került San Diegóba tanulni. Foglalkoztatta
Márai halála. Nem volt annyi ebben a halálban, hogy Márai jobban
részese legyen a történetnek?
Azt hiszem, a regényem fő jellemzője, hogy gazdag a cselekménye
és sok a szereplője - legyenek azok valós személyek vagy kitaláltak
-, és erős a dramaturgiája, ha szabad ezt mondanom. Ha csak arra
a jelenetre gondolunk, amikor például az egyik főhős gyerekkorában
Walt Disney-vel találkozik, az önmagában akár egy külön regénynek
is az alapja lehetett volna, mégis itt mindössze egy fél fejezetnyi
"teret" kapott. Az egyensúly Márai és egyéb szereplők
között biztosan lehetett volna más, de annyi mindent akartam elmesélni,
és az olvasót végig izgalomban tartani, hogy nem ragadhattam le
egyetlen témánál sem hosszabban.
Nyugaton
a regényirodalom lazán integrálja a popkultúrát a szépirodalomba,
de ez nálunk nem igazán sikerült. Ráadásul a kritika sincs felkészülve
erre. Mit gondol, szépirodalomként vagy ponyvaként kezelik majd?
Én
alapvetően egy nagyon izgalmas thrillert, szórakoztató krimit
akartam írni. Saját érdeklődésemből fakad, hogy a díszletek és
a szereplők különlegesek, kapcsolódnak a művészetekhez és a tudományhoz.
Ebből a megközelítésből a Márai-véletlen kultúr-krimi, de az biztos,
hogy a műfaj sajátosságain túlmutat az az ismeretanyag, amit a
regény az olvasó elé tár.
A könyv olyan, mintha tudatosan minden olyan eszközt felhasznált
volna, amitől sikeres lehet egy bestsellernek szánt regény 2008-ban.
Misztika, kórházi környezet, egzotikum, bűnügyi történet, a véletlenek
titkai, Márai… Szándékosan építette fel olyan elemekből, melyek
garantálhatják a sikert, vagy magától állt így össze a történet?
A cél volt a legfontosabb, és a regény minden jelenete efelé halad.
A cél pedig, hogy az olvasót egy nagyon gyorsan pergő, kiszámíthatatlan
és izgalmas történettel ejtsem rabul: az utolsó mondatig letehetetlen
legyen a könyv. Ezt, remélem, sikerült elérnem, és ha végiggondolom,
milyen eszközök segítettek ebben, akkor talán leginkább az jut
az eszembe, hogy én miért szerettem ezen a regényen dolgozni.
Miközben írtam, élveztem, hogy nem tudtam én sem, mi fog következni.
A történet saját magát bonyolította. Természetesen volt egy terv,
hogy mi van A pontban és mi lesz B pontban, de közben megleptem
magamat A/1 és A/2-es pontokkal, és így lett az olvasó számára
is vehetett meglepő fordulatokat a cselekmény. A könyv valóban
egy sűrítménye mindannak, amit filmekben, könyvekben és az életben
izgalmasnak, esetleg rémisztőnek gondolok.
Miért használ írói nevet? Legtöbben azt mondanák, biztos azért,
hogy eladhatóbb legyen a könyv...
A
szerkesztőmhöz, Péczely Dórához még álnéven került a könyv. Amikor
úgy döntött az Athenaeum Kiadó, hogy a regény megjelenik, felfedtem
kilétem: a Líra csoport egyik igazgatója vagyok, ahova az Athenaeum
Kiadó is tartozik. Aztán sokáig nem gondolkodtunk azon, hogy milyen
néven jelenjen meg a könyv, végül ez a megoldás született. Ez
álnév is, meg igazi is egyben. Miután Lőrincz L. László Leslie
L. Lawrence néven több könyvet tud eladni, valóban úgy ítéltük
meg, hogy a Peter Weiler kereskedelmileg is jó döntés.
Lehet
tudni a privát életéről? Hogy került érettségi után az Egyesült
Államokba?
Fél évet jártam San Diegóban gimnáziumba, majd Pécsett érettségiztem.
Az érettségi után nyertem egy ösztöndíjat az Art Institute of
Phildalephia főiskolára, és a diploma megszerzéséig Amerikában
éltem. Ez a két város A Márai-véletlen két fontos helyszíne is
egyben. Élmény volt a regény megírásakor gondolatban "visszautazni"
ezekre a helyekre. 1995-ben költöztem haza, és azóta Budapesten
élek. Nős vagyok és van két gyermekem. Foglalkozom festészettel,
alkalmazott grafikával és irodalommal. Igazgatója vagyok a Líra
Zrt.-nek. Másik vállalkozásom a www.habostorta.hu,
ami idén ünnepelte a 8. születésnapját. Rengeteg dolgot csinálok,
nagyon izgalmas az életem.
A
könyvhöz terveztek website-ot, letölthető sajtófotók készültek
a lapok számára, ön tervezte a borítót. Mérhető ma Magyarországon
a siker a professzionalizmus tükrében?
A
könyv különleges termék. Nem hasonlítható máshoz. Fantasztikus
sikert lehet elérni a legrosszabb borítóval is, míg a legjobb
borító és marketing sem garancia semmire. Talán csak abban vagyok
biztos, hogy a jó borító és a marketing ártani nem árt, de korántsem
biztos, hogy használ. A szülők a gyereküket elkísérhetik az iskola
kapujáig, vagy akár az osztályterem ajtajáig is, de az már a gyereken
múlik, hogy ott hányasra felel. Valahogy így van ez a könyvekkel
is, minden a szövegen múlik.
San
Diegóról úgy beszél, mint a földi paradicsomról. De például a
Jurassic Park 2-ben elpusztítják a dinók, és számos alkotó gyűlöli...
Vannak rossz hírű Burger Kingjei is - szóval, mint európai, nem
idealizált bizonyos dolgokat az Egyesült Államokban?
Kalifornia
és ezen belül San Diego valóban a létező legközelebb van a földi
paradicsomhoz. Sok helyen jártam már, de azt a nyugalmat és gazdagságot
és természeti szépséget máshol nem találtam meg egy helyen. Biztos,
hogy ez egyéni tapasztalat, vannak, akik ki nem állhatják Amerikát
eleve. Nemrég láttam egy kutatást, megkérdezték az amerikaiakat,
hogy melyik város szerintük a legélhetőbb. San Diego jött ki győztesként,
és Philadelphia lett a sereghajtó. Van benne valami, de Philadelphia
is különleges hely, amit azért tisztelni kell. Mivel éltem mindkét
városban, szerintem egészen jól látom a szélsőséges és az átlagos
Amerikát. Az ember persze szívesen emlékszik vissza egy olyan
gimnáziumra, ahol a matekterem ablakai a Csendes-óceánra néztek.
Ahol minden tizenhét éves gyereknek autója van, és a szörfdeszkát
magukkal viszik az iskolába, hogy tanítás után egyenesen szörfözni
menjenek. Szóval, szeretnénk azt hinni, hogy ott sem olyan jó,
de a gáz tényleg az, hogy piszok jó.
Filmszerű
a látásmódja. Filmnek képzelte el a regényt, és úgy "írta
vissza" könyvvé? Vannak tervei arról, hogy készít belőle
forgatókönyvet?
Nagyon vizuális típus vagyok. A regény jeleneteit először többször
"leforgattam" a fejemben, és csak a végleges "kamera
beállítások" után kezdtem el írni. Volt olyan fejezet, ami
ezért hetek alatt öltött mire végső formát. Nagyon örülök, hogy
a kritikák alapján sikerült a szövegben visszaadni ezt a képi
látásmódot. Természetesen megtiszteltetés lenne egy producer számára
a könyv alapján a forgatókönyvet megírni.
A
magyar prózaíró ethoszától távol van az amerikai világpolgár érzés.
Az, hogy ilyen szempontból csodabogárnak tűnik, ez előny lesz
majd, vagy hátrány?
Sok előnye van, ha az ember még zöldfülű. Engem ezek a kérdések
aztán nem is foglalkoztatnak. Az olvasó számít, az olvasó pedig
úgy gondolkodik, hogy arra a könyvre áldoz pénzt és időt, amiről
úgy érzi, hogy élményben visszaadja a befektetést kamatostul.
Az amerikai világpolgár érzés, főleg az "amerikai" jelző
nélkül, lételemem. Nem tudnék más lelkülettel írni. Talán ennek
se hátránya, se előnye nem lesz a pályámra nézve.
Mi
volt az ön életében a legtitokzatosabb véletlen-effekt?
Véletlen
minden. Véletlenül találkoztam a feleségemmel, véletlenül akadtam
rá az amerikai ösztöndíjra. Véletlenek, bár akkor igyekeztem minél
több lánnyal megismerkedni, és amerikai ösztöndíjat is már fél
éve kerestem. A munka gyümölcse vagy csupán véletlen, esetleg
mindkettő? A legtitokzatosabb véletlen-effekt mégis az volt, amikor
a repülőtéren megláttam egy nagyon ijesztő férfit. Hatalmas repülőteret
kell elképzelni, több ezren rohantak a dolgukra. Ez a férfi rám
nézett, és azt gondoltam magamban, hogy de rossz is lenne, ha
egy ilyen alak ülne mellettem a nyolc órás repülőúton. Később
felszálltam a gépre, láttam, hogy a fickó is erre a járatra váltott
jegyet. Leültem a helyemre, és kényelembe helyeztem magam. A férfi
egyre közeledett, megállt a folyosó elején, kivette a zsebéből
a beszállókártyát, felnézett, majd egyenesen rám. Akkor már tudtam,
hogy igen, ő bizony mellettem fog ülni. Ha ezt a történetet A
Márai-véletlenbe ültettem volna, akkor bizonyára úgy folytatódna,
hogy a férfiről kiderül, hogy egy régi iskolatársam, akit nem
ismertem fel. Vagy általa olyan ismeretekhez jutok, ami megváltoztatja
az életem. A valóságban csak annyi történt, hogy kiderült a rossz
arcú és ijesztő emberről, hogy egy normális alak. És nem is horkolt
olyan hangosan.