A könyved címe A Márai-véletlen. Hogy kerül Márai Sándor egy krimibe?

Amikor úgy három éve a könyv alapötlete megszületett, azokhoz az emlékekhez kapcsolódott, melyeket még gimnazistaként San Diegóban éltem át. 1989-től jártam ott egy fél évig iskolába, és nem sokkal azután érkeztem a városba, hogy Márai öngyilkos lett. Márai halála benne volt a levegőben, beszéltek róla az emberek, és még lehetett tudni hol sétált, hol gondolkodott a tengert nézve. Egyértelmű volt, hogy a történetem San Diegóban játszódik majd, és abban az időben, amikor én is ott éltem. Így került bele Márai Sándor a történetbe, de a hozzá kapcsolódó sztorik a képzeletem szüleményei, Márai személyének és életművének teljes tiszteletben tartásával.

Ezt értem, de miért pont Márai Sándorra volt szükséged a történet elmeséléséhez?

Nem csak rá volt szükségem, még nagyon sok szereplő alakítja a cselekményt. Elhagyni az otthonunkat, és új életet kezdeni külföldön borzasztóan nehéz. Én kicsiben ugyan, de kipróbáltam. Amikor Amerikában éltem, rajtam állt, hogy ott maradok-e, vagy hazajövök. Itthonról az amerikai álomba képzelni magunkat kockázatmentes, míg gyökerek nélkül ott élni valójában óriási kihívás. Békeidőben csak bizonyos típusú embereknek sikerülhet. A regényben Márai kívülről szemléli Amerikát. Nem azonosul vele és nem lesz igazán részese. Ez az attitűd az ő személyiségében igazán hiteles, ő általa működik jól ez a regénybeli szál.

A Márai-véletlen hagyományos krimi vagy misztikus thriller?

Azt gondolom, hogy krimi abban a tekintetben, hogy az olvasóval együtt keressük a megfejtést és a bűnöst. A főhősnő, Pamela orvostanhallgató, akinek különös események kezdik el irányítani az életét, és barátja, Paul kezd el nyomozni, hogy a furcsa és sokszor megmagyarázhatatlan történésekre választ találjon. Ugyanakkor misztikus thriller is, mert a véletlenről szól. A véletlen pedig kiismerhetetlen. Van, akinek az életét romba dönti, míg mások mindent ennek köszönhetnek. Az egész történet egy véletlen mozdulatból indul ki, ami éveken és generációkon át befolyásolja emberek életét. Akár egy bonyolult dominó-lánc, amit valaki véletlenül elindított, és a dominók a legváratlanabb időben és helyszíneken dőlnek el. Szóval a kérdésre válaszolva, ez egyfajta keveréke a "ki-tette" kriminek, és a misztikus, az utolsó oldalig meglepetéseket tartogató thrillernek.

A véletlen és a szerencse tanulmányozásával foglalkozik az egyik szereplő, az angol lord, McMillan.

McMillan alapít egy titkos kört. Szemináriumokat szervez, hogy videóra rögzítse olyan emberek vallomásait, akiknek az életét jelentősen befolyásolta a véletlen vagy a szerencse. A Szeminárium című fejezet betéttörténetei megtörtént események. Bármennyire is hihetetlen, tudok olyan családról, akik három generáción keresztül ugyanabban a kereszteződésben veszítették el egyik gyermeküket. De még sorolhatnám a példákat olyanokról, akik a felemelkedésüket és bukásukat a véletlennek köszönhették. Ettől érdekes és izgalmas az élet, mégis együtt kell éreznünk azokkal, akiknek az életét talán már nem is a véletlen, sokkal inkább a balsors irányítja. Az könyv alapötlete az, hogy mi van akkor, ha a bal- és jó sors egyetlen szobor érintésével megváltozik.

Ez a Remington szobor, a Cheyenne.

Remington Amerika egyik legnagyobb művésze volt. A leghíresebb szobra, a Bronco buster a Fehér Ház ovális irodájának is dísze. Ha látunk képeket az elnökről, szinte mindig mögötte van. A Cheyenne-nel a regény előkészítésekor találkoztam először. Az ugrató indián pont olyan harcias és kegyetlen, amilyen "karakterre" szükségem volt. Nem is beszélve a hegyes lándzsájáról... Az interneten millió másolat kering, akár száz dollárért is szert tehetünk egy kisebb, de tökéletes minőségű Cheyenne-re. De ha hiszünk a regénynek, akkor soha tudhatjuk, melyik eredeti, és melyik másolat.

Nagyon sok szereplőd tudós vagy orvos. Miért ez a választás?

Pamela, aki a történetet elmeséli, biológus, a barátja Paul pedig orvostanhallgató. Thomas, akié az egyik szobor, szívsebész. Az ő szakmájának valóban fontos szerepe van. Az emberek a tudományt és főképp az orvostudományt nem értik. Ki vagyunk az orvosoknak szolgáltatva, sokszor misztikus, amit ők tudnak, és nagyon frusztráló, hogy mi nem. Nagyon szeretem azt a kettős játékot a sztoriban, hogy Thomas életéről gyerekkorában lemondanak az orvosok, majd csodával határos módon meggyógyul, és ő is orvos lesz. Az orvos és a halál két nagyon közeli dolog, és néha egy hajszál választja el, hogy melyikük győzedelmeskedik.

A regény második fontos helyszíne Philadelphia. Úgy tudom, hogy ez a város is személyes kötődésed révén került a történetbe.

Valóban. Gimnázium után másfél évet éltem Philadelphiában. Az Art Institute of Philadelphia nevű főiskolán tanultam. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor nagynénémmel együtt - ők csaknem húsz éve az USA-ban élnek - ráhajtottunk a Szépművészeti Múzeum előtti Ben Franklin sugárútra. A múzeum és a Ben Franklin sugárúton levő könyvtár, a Rodin Múzeum mind egy-egy helyszínét adják a regénynek. Az iskola hétfőn kezdődött, én pedig vasárnap délután érkeztem a városba. Minden szürke volt és félelmetes, a felhőkarcolók fényei barátságtalanok voltak. Rettentően hideg volt, soha életemben nem fáztam még annyira. Előtte már többször jártam New Yorkban, így azt gondoltam, hogy Philadelphia is hasonló nagyváros. Philadelphia nem hasonlítható semmihez. Misztikus és megismerhetetlen, tele titkokkal és félelemmel. Talán az sem véletlen, hogy Edgar Allen Poe itt írta a legmegrázóbb történeteit. Ennek ellenére Philadelphiát nagyon lehet szeretni, talán inkább tisztelni, igen, ez a helyes kifejezés. De mindig tartogat meglepetéseket. Néhány hónapja, amikor a regényt már szinte befejeztem, akkor akadtam rá az ottani Mütter Múzeumra. Ez Philadelphia egyik megdöbbentő látványossága, itt olyan orvosi eseteket mutatnak meg a nagyközönségnek - képzeljünk el sok száz formalinban lebegő emberi testrészt -, amik valamiért különlegesek. Ahogy rátaláltam, azonnal tudtam, hogy a regény egyik legkiemelkedőbb helyszínére bukkantam, ahol a könyv csúcsjelenete játszódik majd. És valahogy nekem az is magától értetődő, hogy egy ilyen múzeum pont Philadelphiában működik.

Milyen volt San Diegóban és Philadelphiában élni?

San Diego szerintem maga a paradicsom. A környezet és az éghajlat tökéletes. Az emberek kedvesek és piszok jól élnek. Amikor én odakerültem, fél évre tátva maradt a szám. A velem egykorú gyerekek iskola után az óceánhoz rohantak, hogy szörfözzenek és szórakozzanak. Egészségesen élnek, és talán a világ legokosabb emberei tanítanak a környező egyetemeken. Olyan hely, ahol a tudomány és a jólét találkozik. Aki egyszer belekóstol, soha nem tudja kiverni a fejéből a Kalifornia-érzést, amiben az a legszörnyűbb, hogy létezik, valós. Ott így élnek. Philadelphia már sokkal inkább hasonlít Európára, de persze a hangulata más. Szerettem mindkét várost, de talán az sem véletlen, hogy a regény horrorisztikus fejezetei Philadelphiában játszódnak.

Egy másik érdekes szereplő maga Walt Disney, aki mindössze egyetlen jelenetben tűnik fel, mégis meghatározó a szerepe.

Walt Disney egész gyerekkoromat meghatározta. Ő volt az első bálványom, akire kisgyerekként felnéztem. Amikor a Hófehérke és a hét törpét megnéztem - talán nyolc éves lehettem -, elhatároztam, hogy rajzfilmeket fogok rendezni. A képzőművészet iránti rajongásom is innen ered, bár filmeket soha nem készítettem. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a nagy amerikai álomgyár, Disneyland nem feltétlenül egy európai eszmény. A regényben ennek a helyszínnek kettős szerepe van: Disneyland az egyik főszereplő, Thomas Johnston varázslatos gyógyulásának, és a könyvet mozgató tragédiának is helyszíne egyben.

Rajzfilmeket nem rendeztél, de játékfilmmel azért megpróbálkoznál?

Rendezői ambícióim már nincsenek. Rájöttem, hogy írás közben sikerül minden filmmel kapcsolatos vágyamat kiélnem. Mielőtt a papírra vetném a jeleneteket, a fejemben gyakorlatilag "leforgatom" a cselekményt. Vizuális típus vagyok. Azt remélem, hogy az olvasók előtt is filmként pereg majd le a regény.

Vannak filmes példaképeid?

Hetente két-három filmet szoktam megnézni. Moziban, vagy otthon DVD-n. Most láttam a Junót, ami nagyon helyes történet, szerintem kitűnő forgatókönyvvel - nem hiába kapott Oscart. Ha A Márai-véletlen vonatkozásában kérdezed, hogy milyen filmekkel említeném szívesen a történetem egy lapon, akkor talán a Twin Peaks- sorozatot vagy M. Night Syamalan Hatodik érzékét sorolnám fel. Apropó, az is Philadelphiában játszódik, de ez csupán véletlen.

És mit olvasol, ki a kedvenc íród?

Nagyon szeretem Paul Austert, utoljára az ő könyveivel voltam úgy, hogy szinte az egész életművét zsinórban olvastam el. Kedvelem a korai Stephen Kinget, John Grishamet, Szerb Antalt. Most olvasom újra Salinger Kilenc történetét, a kocsiban pedig Esterházy Péter Semmi művészet című könyvét hallgatom.

Korábban említetted a képzőművészetet, a regényben szinte minden művészeti ág szerepet kap.

Valóban, minden izgalom és gyors thriller-szerű cselekmény ellenére ott lüktet a művészet. A zene és a képzőművészet elsősorban. Az is Philadelphiára jellemző, és talán így is fair, hogy ezt megemlítjük, ebben a városban működik a világ élvonalába tartozó Curtis Zenetudományi Intézet, és sok száz galéria a Második és a Harmadik utcában. Megpróbáltam a művészetet úgy megidézni, hogy a misztikumhoz és a horrorhoz is hozzátegyen. A művészet pókhálója finoman átszövi a könyvet, de nem telepszik rá. Budapesten is fantasztikus épületek, szobrok, múzeumok közt élünk, ha nem is gondolunk erre mindennap.

Honnan a nosztalgiád a hatvanas évekhez? A szobrokon kívül egy 1960-as Pontiac Catalina oldtimer autó kap kiemelkedő szerepet a regényben. Nem is beszélve a Beach Boys egyik számáról, ami vérfagyasztó módon kerül elő az utolsó jelenetben.

A hatvanas évek szüleim fiatalságát jelenti. Kerestem egy olyan időszakot, amiből még fennmaradhattak élő nyomok, egy aranykor lenyomatai. Amerikában ezek az évek fantasztikusak voltak, nem csoda, hogy olyan autók készültek akkor, mint a Pontiac Catalina. A regénybeli Pontiac a főszereplő álma, és miután az autót megvásárolja, hirtelen szembe kell néznie az autó szörnyű múltjával. Egyik oldalon az aranykor, a másikon pedig a borzalom, ugyanahhoz a tárgyhoz kapcsolódva. A Beach Boys is mást jelent nekünk magyaroknak, és mást egy amerikai lánynak. Szüleink vajon mit csináltak 1960-ban, amikor a Beach Boys a tengerparton játszott a világ másik oldalán?

Mi volt a legnagyobb kihívás A Márai-véletlen megírásában?

Nemrég visszakerestem, hogy a laptopomon mikor készült a legrégebbi file. Az első fejezetet 2005-ben kezdtem el írni. A legnagyobb kihívás, hogy három éven keresztül higgyünk az ötletben, a regény szereplőiben, és legyen kitartásunk újra és újra átdolgozni. A regény 2007 végén került az Athenaeum Kiadó szerkesztőjéhez, Péczely Dórihoz, azóta közös munkával igyekeztünk tökéletesíteni. Óriási segítség, ha van az embernek egy olyan szerkesztője, akivel végig lehet gondolni a történetet, új utakat és megoldásokat lehet keresni, hogy minden sokkal gördülékenyebb, frappánsabb legyen.

A regény utolsó oldalán tartogatsz egy nagy meglepetést. Ezek a fordulatok a történet megírása közben, vagy jó előre kitervelve és kiszámítva születnek?

Ez összetett kérdés. Mielőtt leültem volna írni, nagyon sok jelenete és fordulata a regénynek készen állt a fejemben. Az írás az azokhoz való utat jelentette. Aztán menetközben nagyon sok újabb ötlet született, melyek hol az előre kitalált cselekményt erősítették, hol eltérítettek a kitervelt útról. Ezért izgalmas folyamat az írás, legalábbis nekem, mert folyton meglep, hogy bizonyos módosítások, újabb szempontok, hogyan ölik meg az eredetieket, és hogyan születnek akár újabb szereplők. A sztori vége már a legkorábbi változatban készen állt, de ha jól átgondolom, ezen kívül kevés olyan jelenet van, amit már a munka megkezdése előtt kitaláltam, és benne is maradt a regényben.

Hogyan tovább? Mik a terveid?

Az idei év A Márai-véletlen jegyében telik majd. Van egy nagyon erős ötletem egy következő történethez, de az egyelőre csak a fejemben állt össze. Remélem, hogy két-három év múlva egy újabb könyv formájában elárulhatom majd, hogy mi is az. Addig is, kéretik reszketni, félni és izgulni A Márai-véletlenen.

T.I.